Szentistván
Szentistván, a „három matyó” település egyike, a Bükk és az Alföld találkozásánál helyezkedik el, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 3.számú főútvonaltól pár kilométerre.
A község határában 5-6000 éves leleteket is találtak, melyek itt élő emberekre (dákok, szarmaták) utalnak. A mondabeli Csörsz árok nyomai is fellelhetők.
Ernye bán fia, István nádor 1315 tájt Szent István tiszteletére építtet itt templomot. A községet is erről nevezték el, mai neve 1396-ban Senth Isthuán alakban volt ismeretes. A török többször feldúlta, olyannyira, hogy az 1641-es összeírás alkalmával lakatlan volt a vidék. Igazán csak II.Rákóczi Ferenc szabadságharca után népesedett be. Szentisván egészen 1945-ig megmarad az egyház, az Egri káptalan birtokában.
A lakónépesség száma 1930-as években 4200 fő körüli, napjainkban 3000 fő alatti. Római katolikusok lakják. Lakói a XX.század első felében, megélhetésük érdekében summásként, napszámosként bejárták az országot, eljutottak külföldre is. Az itt élők „matyó”-nak vallják magukat.
Napjainkban településünk nyugodt, rendezett infrastruktúrával rendelkezik. Útkapcsolatokkal ahonnan rövid autóút után kellemes kirándulások tehetők a Tisza-tó-nál, a Bükkben, és pihenés, felüdülés a Mezőkövesdi Zsóry fürdőben. E körülmény idézte elő, hogy az utóbbi években nőtt a szálláshelyek száma és több külföldi vásárolt településünkön hétvégi házat.
Contact
Szentistván Nagyközség Önkormányzat
Address: 3418 Szentistván, Széchenyi 10.
Phone: +3649/438-021
Web: View
Képgaléria
Vidéki élmények
Local values
A
F
K
L
P
S
U
Accommodations
B
M
N
R