Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: EN

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Szakáld

Szakáld község a Tiszaújvárosi kistérség északkeleti részén található a Sajó-folyó és a Hejő-patak között. A főútvonalaktól elzárt kis település mellett 1-1,5 km-re, a Hejőszalonta felé vezető utat keresztezi a mezőcsáti vasúti szárnyvonal, ahol 2007. március 4-étől megszűnt a személyforgalom. A település a 35-ös számú főút és a Miskolc-Mezőcsát vonal közötti bekötőúton fekszik, amely nem kedvez a község gazdasági életének.

Történelme visszanyúlik az ősidőkig, amelyet a régészek által feltárt szkíta telepek is bizonyítanak. A község neve a Szakál(l) személynévből keletkezett, annak akkori -d kicsinyítőképzős alakjából. Első említése 1332-ből való, ekkor Ernye bán birtokolta. Később a diósgyőri várhoz tartozik, mely után tulajdonosai gyakran váltakoztak, de a török uralom után visszakerült a diósgyőri várhoz.

A falut a török időkben elpusztították, így egy jó időre elnéptelenedett. A visszatelepülők között nemcsak az egykori lakók leszármazottjai, hanem szlovák jobbágyok is voltak. Községi rangját csak a XIX. század elején nyeri vissza.

A XIX. században majorság volt, amelyhez egy rövid utca tartozott, ez zsákutca volt, nyitott végén állt – s áll még ma is – a görög katolikus templom. 

Contact

Szakáld Község Önkormányzata

Address: 3596 Szakáld, Aradi út 4.

Phone: +3646/391-238

Web: View

Vidéki élmények

Vissza az előző oldalra