Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: EN

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Négyes

Négyes település Mezőkövesdtől 19 kilométerre, délkeletre található, a megye déli határán. Csak közúton érhető el, legegyszerűbben a 3-as főútról Mezőkövesdnél lekanyarodva. A szomszéd községek: Borsodivánka és Tiszavalk.

A községet a Borsodi Mezőség és a Tisza határolja. Közelében, Poroszlónál régóta átkelőhely van a Tiszán. A síkság a folyó szabályozása előtt ártér volt, területén a Bükkalján eredő kisebb patakok sietnek a Tiszába. A táj éghajlata, csapadékviszonyai az alföldre jellemzőek. Határában kezdődik a Tisza-tó, melynek a községhez közelebb eső felső vége védett madárrezervátum. A vidék ősidők óta alkalmas volt letelepedésre. A régészeti ásatások gazdag bronzkori leleteket hoztak a felszínre. A honfoglaló magyarok is községet alapítottak a Tisza mellett. Első okleveles említése 1331-ből való, és ebből kitűnik, hogy a község már korábban is létezett.

A törökök, mint a szomszédos falvakat négyest sem kerülték el, behódoltatták, majd felégették. A település sokáig pusztaság volt, később tulajdonosa, a Szepessy család újjáépítette. Ezzel egy időben újra kellett telepíteni a lakosságot is. Annak érdekében, hogy az új lakók huzamosabb ideig telepedjenek meg, átmenetileg különböző kedvezményeket kaptak. Ezek lejártával azonban újra megnőttek a szolgáltatási kötelezettségek, ami egyéb tényezőkkel együtt nagyfokú elszegényedéshez vezetett.

A község lakói mindig az állattenyésztésből és a földművelésből éltek. A Tisza és a patakok öntözte legelők kedveztek a szarvasmarha- és a birkatartásnak. A jobb minőségű földeket felszántották, gabonát és takarmánynövényeket termeltek. Kiegészítésként halászattal és háziipari tevékenységgel foglalkoztak. Mivel a község viszonylag távol esik a fő közlekedési utaktól és az ipari körzetektől, csak kevesen kerestek maguknak elhelyezkedési lehetőségeket az iparban. Az utóbbi időben a meglévő munkahelyek száma is lecsökkent, ami a munkanélküliek magas arányát eredményezte.

A község fejlődése jelentős volt az utóbbi időben. A korábban kiépített víz- és telefonhálózat után a község teljes területén kiépítésre került a vezetékes gázhálózat és a szennyvízcsatorna hálózat. Ezzel a községben a teljes közművesítés megvalósult.

Contact

Négyes Község Önkormányzata

Address: 3463 Négyes, Rákóczi F.u.45.

Phone: +3649/539-017

Web: View

Képgaléria

Vidéki élmények

Vissza az előző oldalra