Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: EN

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Stefán István népihangszer-készítő

Stefán István 1917-ben született, hegedülni már egészen fiatalon megtanult. Egy kisebb, kezét ért sérülés miatt nem tudott tovább e kedves elfoglaltságának hódolni, ekkor fordult érdeklődése a cimbalom felé. Népi zenekarokban is játszott előbb egyik, majd másik hangszeren. A II. világháborút követően szovjet hadifogságba került. A nóta, a muzsika akkor is központi szerepet töltött be életében. Elmondása szerint 6-8 emberből verbuválódott ott egy zenekar, akik saját örömükre és fogolytársaik szórakoztatására zenéltek, amikor arra csak lehetőségük adódott. Az első cimbalmot ekkor készítette. „A húrnak valót gumiabroncsokból húztam ki. Mivel az acéldrót szilárdsága nem volt éppen megfelelő, könnyen elpattant, ezért kellett magát, a hangszert kisebbre venni” - emlékszik vissza Pista bácsi.

Nyugdíjas korában kezdett el komolyabban népi hangszerek készítésével foglalkozni. Műhelyéből 18-20 cimbalom került ki, ezek közül több ma már külföldön (Szlovákia, Svédország, Hollandia, Olaszország, Ausztrália) található, számos pedig fővárosi zeneiskolákban. Citerát először egy encsi zenekar kérésére készített. „Akkoriban én még nem is tudtam citerázni, gyárban készült citeráról vettem le a méretet és egy az egyben megcsináltam nekik” - meséli Stefán István, aki később természetesen ezen a hangszeren is kiválóan megtanult játszani. Ma is aktív, oszlopos tagja a helyi Búzavirág Népdalkört kísérő citerazenekarnak. Öt társát, köztük két unokahúgát is ő tanította meg játszani, s a fellépések alkalmával mindannyian az általa készített míves hangszereket szólaltatják meg. Szívesen készít még faragott dobozokat, szelencéket, fali polcokat és gyermekjátékokat is.

 Stefán István népihangszer készítő - videó

 

Contact

Stefán István népihangszer-készítő

Address: -

Phone: -

Képgaléria

Vissza az előző oldalra