Református templom
A Borsodban fekvő, Heves megyével is határos Egerlövő községet (a középkorban Lövő) először 1221-ben említik. Ennél az évszámnál református templomának egy része korábbinak bizonyult, midőn a külső homlokzat tatarozása során 1986-ban mód nyílt a falfelületek vizsgálatára. Az egykori középkori egyház hajóját és félköríves szentélyét, amelyek a mai templom keleti toldalékát képezik, szabályos, román kori kváderfal alkotja. A nyugati falat az új, 1828-ban megkezdett bővítés során bontották el. A középkori tömeg azáltal is változást szenvedett, hogy a falakat megmagasítva a szentély fölé építették a templom tornyát, a belsőbe fiókos dongaboltozatot húztak, amely lehetetlenné tette a kívül megtalált középkori nyílások teljes kibontását. A déli falon a vizsgálatok kezdetekor egy szép, kváderekkel és téglával befalazott félköríves kapu látszott, keleti oldalán az ívből is megmaradt egy ívkő.
A vállpárkányt a keleti oldalon teljesen lefaragták, a nyugatinál a profil egy része felismerhető volt. Az eredeti, vékony meszelés az ívkövön részben magmaradt, felületén a kapu bélletébe is befordult. A hajó két, egymás alatt lévő keleti ablakától keletre egy keskeny, téglából való befalazás alja mutatkozott, talán egy román kori résablak. Az apszis déli falán, a hajó falával való találkozásnál egy lefaragott lizéna nyoma látszott, majd az apszisfalon távolabb és további lefaragásnyom. A kváderfalat újkori, kavicsos vakolat fedte, fölötte simított réteggel - ez már a nyugati bővítés után készült.
A szentély vakolatának leverése során kiderült, hogy az eredeti felületeket meszelés borította. A falba szép, szabályos betűkkel és számokkal „MK 1936 V hó 11" feliratot véstek a szentély déli részén, „1834 Renovat" és „1936" olvasható az északi felén. A déli falon leírt lizénák felfutnak magasra, párjaik az északi falrészen is megtalálhatók. Eredetileg valószínűleg hat lizéna volt, a két szélső szélesebb, a falközépre esők jóval keskenyebbek. A szentély déli falszakaszán, a két déli lizéna között félköríves záródású, kisebb román ablak került elő. Befalazása kváderekkel és téglával történt. Kibontva kiderült, hogy külső és belső rézsűje a keskeny ablaknyílással együtt teljesen ép. Egyes kövei vörös homokkőből készültek. A felső, íves záradékot vésett, félkörívben futó vonal keretelte, amelynek csak nyugati része maradt meg. Hasonló résablak, ugyancsak épen előkerült a szentély északi oldalán is. Elképzelhető, hogy egykor egy harmadik szentélyablak is nyílott az apszis középtengelyében, de itt ma 19. századi, kőkeretes ajtó található. A déli kapu befalazásában kváderek és LE monogrammú téglák voltak. A kapu szélessége 156 cm, vállmagassága a mai járószint felett kb. 138 cm, de ez a külső szint nyilvánvalóan magasabb a középkorinál. A kapu szára beugró lépcsővel mélyül, majd élszedett szárkő következik. A bejárat belső szélessége kb. 1 m lehetett. A keleti szárkőben két, fával berakott csaplyuk figyelhető meg. A felületek vakoltak, meszeltek. A váll profilja lemezből, félpálcából és ehhez kis lemezzel kapcsolódó homorlatból áll. A keleti oldalon a külső falsíkban lefaragták, befelé menő szakasza megmaradt, majd egy, a szárkövön nem jelentkező lépcsője van, amelynek azonban csak a kávaoldala profilált. A szárkő a vállkő vonalában is folytatódik. A vállprofil egy részét meszelt vakolat fedi, ez a török kor utáni helyreállítás jele lehetett. Ezen a vakolaton elég sok meszelésréteg található, egészen az 1836-os restaurálásig használhatták a kaput, amikor a belső karzatboltozat emelésekor befalazták. Valószínű, hogy a vállpárkány lépcsője alatt eredetileg oszlop volt, de az is lehet, hogy még a falsík előtt is létezett valamilyen kiugró tagozat, amelyet lefaragtak.
A déli kaputól keletre, egy kvádernyire függőleges falelválás mutatkozik, a vállkő és az ívezet feletti falszakasz azonban az elválás vonalát megszakítja, a keleti falrészbe - legalábbis a külső falsíkon - beköt. Az északi hajófalon a délinek megfelelő helyen ugyancsak függőleges falelválás látszik, az azonban zavartalanul fut fel. A hajó keleti része az apszissal így a templom első periódusát képezi, talán még a 12. századból. Ehhez a nyugati hajószakaszt, a még ugyancsak román kori déli kapuval a 13. században építették hozzá. A hajó északkeleti sarkán megmaradtak az eredeti zárópárkány lefaragott nyomai. A szentélyen, a két résablak felett ugyancsak előkerültek ezek a nyomok, de itt alacsonyabban futott a párkány, mint a hajón. Az újkori helyreállításkor, átépítéskor a falakat megmagasították. Ez a falazat téglával vegyes (másodlagos) kváderekből áll, a hajófalban sok téglával, a szentélyen főleg kváderekből.
A 19. századi átépítéssel alakult ki a templomnak a legutóbbi felújítást megelőző formája. A középkori részhez rá merőleges tengelyű, csonkakontyolt tetős tömeg épült, tagolatlan homlokzatokkal. A régi templomot felmagasították és apszisára négyzet alaprajzú tornyot építettek. A régi templom terét szinte teljesen elfoglalja a beépítet fiókos dongán nyugvó karzat, amelyre az apszisban lehet feljutni. A templom terét csehboltozatok fedik, a köztük ívelő hevedereket provinciális pilaszterek támasztják alá. Feltehetően a múlt századi átépítés idejében készülhetett a templom berendezése is: a későbarokk formákat mutató, barnára festett padok, papi ülőhely és a jelenleg fehér és arany színű szószék. Az orgona 1903-ban került a templomba, nyilván ekkor hosszabbították meg a karzatot.
Az 1986-ban készített költségvetés a templom változatlan újravakolását irányozta elő. A felújítás szándéka véletlenül jutott a műemlékfelügyelet tudomására, szerencsére a közvetlenül ezután megtalált román kori déli kapu kellő nyomatékkal rendelkezett a munkák átszervezésére. A felújítás során egyértelműen elkülönítették a homlokzaton a középkori részt és a későbbi bővítményeket: míg az utóbbi sima felületű és sárga színű vakolatot kapott, addig az előbbi javítás, fugázás után csak fehér meszelést. A múlt századi nyílások szalagkerete a középkori részen is változatlan maradt. Az apszis román kori részletei minden kiegészítés nélkül kaptak meszelést, a déli kapu megtalált ívköve és vállkövei azonban lehetővé tették, hogy a béllet két félköríves boltövét hitelesen kiegészíthessék. A kiegészítés téglából készült, meszelve. Az élszedett szárkövek a helyükön maradtak, terepszintsüllyedés nem történt. A munkákat az OMF 1987-ben 60 ezer Ft-os támogatásban részesítette. A kutatást és a felújítás irányítását e sorok írói végezték, a kivitelező a helyi egyházközség volt.
(SZERZŐK: Arnóth Ádám és Lővei Pál)